A mai vendégbejegyzést egy Bécsben élő magyar anyanyelvű logopédus, Dr. Molnár Szilvia írta, akitől azt kérdeztem meg, hogy mi vár ránk, ha kisgyermekkel egy másik országba költözünk, mi vár a gyermek nyelvi fejlődésére, hogy fog beszélni, nem fogja-e keverni a nyelveket, megtanul-e azért magyarul? Válaszait, véleményét itt olvashatjátok, blogján további hasznos tippek, tanácsok, történetek olvashatók a kétnyelvűségről, anyanyelvi beszédfejlesztésről, és természetesen keressétek bátran, ha bármiféle kérdésetek merülne fel a gyermek nyelvi fejlődésével kapcsolatban.

Mi vár ránk, ha kisgyermekkel egy másik országba költözünk?

A kisgyermekkel kiköltöző családok egyik legfontosabb kérdése gyermekük óvodai, iskolai nevelésével kapcsolatos: Mikor adjam oviba? Nem fog-e félni, hogy nem értik meg? Mikor fog németül beszélni? Nem zavarja-e majd a két nyelv egymást?

Amennyiben a szülők azonos anyanyelvet beszélnek (magyar), de az ország és a környezet nyelve más (német), és a gyermek óvodába, iskolába kezd járni, akkor egy második nyelvet sajátít el. És ez nem tévesztendő össze a nyelvtanulással.

Idegen nyelvet az ember a hazájában tanul, ám ha egy másik országban él és dolgozik (ami ugye a gyermekek esetében az óvodába, iskolába járás), akkor egy második nyelvet sajátít el, amely az alapja lesz új környezete, otthona megismerésének. Ez esetben a nyelvhasználat egy új tudással kapcsolódik össze, mert az új nyelven egy az eddigi világától (többé-kevésbé) eltérő, másik világot tapasztal meg. Ennél több filozófiára nincs is most hirtelen szükség, de ezt nagyon fontos fejben tartani. A gyerekeknek ugyanis nem az a nehéz (igazából nem is mindig nehéz, mert eleve kíváncsiak), hogy új nyelvet kell elsajátítaniuk, hanem hogy új szokásokkal, tárgyakkal, ételekkel, mentalitásokkal stb. ismerkednek meg.

Amikor bekerül a gyermek a német nyelvű óvodai, iskolai közösségbe, kb. fél évig nem beszél, csak figyel és tanul. Főleg a többi gyerektől, nem pedig az óvónőtől, tanítónőtől. Fél év múlva aztán elkezdi a tanultakat használni, két-háromszavas mondatokkal indít, először saját szükségleteit kifejezve: „ich auch malen”, „auf Toilette gehen”, „ich essen”.

A második nyelv elsajátításában a gyermek legtöbbször azokhoz a tudat alatt működő struktúrákhoz nyúl, amelyet az anyanyelv elsajátításánál babaként is használt: beszéddallamból és intonációból fejti meg a jelentést, onnan lesi el a kiejtést, hallja ki a szavakat, és rakja össze a grammatikát.

Lehet-e hatással a második nyelv az anyanyelv fejlődésére? Lassulhat-e az anyanyelvi fejlődés a többnyelvűség miatt? Ezt a kérdést gyakran hallom aggódó édesanyáktól, akiknek kisgyermekük éppen elkezdett magyarul beszélni. Szakemberek állítják, hogy akadályozatlan nyelvi fejlődés esetén nem lassítja az anyanyelvet a második nyelv használata.

Az én tapasztalatom viszont az, hogy de. Mert vannak gyermekek, akik másként reagálnak, érzékenyebbek a helyzetre, és náluk a második nyelv használata megzavarja, néha le is lassítja az anyanyelvi fejlődést. A nyelvek nincsenek ugyanis külön dobozokban az agyban, a gyermek váltogat a nyelvek között („switching”), ezért van az, hogy egy mondataton vagy akár szóalakon belül is előfordulhatnak két nyelv elemei („félmond”, „szeretem az apfelt”). Két nyelv használata és a nyelvek közötti váltások jóval intenzívebben igénybe veszik az agyat, mint az egy nyelv használata. Nem csoda hát, hogy egyes gyermekeknél ez több időt vesz igénybe.

Az anyanyelvi fejlődés lelassulása a leglátványosabban a szókincsgyarapodásra hat (mert több nyelv szavai keverednek a nyelvhasználatban), az artikulációra (mert minden nyelv artikulációs bázisa más, tehát pl. az S-t sem ejti egy németajkú és egy magyar ajkú ugyanúgy, holott ugyanarról a hangról van szó) és a grammatikára (pl. az igeragozásra, a szóképzésre).

És hogy mit tehet a szülő? Támogassa az anyanyelvi fejlődést sok-sok beszélgetéssel és meseolvasással, és semmiképpen ne beszéljen otthon németül a gyermekével, akármilyen tanácsot kap is az osztrák óvónőktől. Az otthon nyelve a magyar, az intézmény nyelve a német. (Ezt Dr. Csiszár Rita is megerösiti, hallgassátok az interjút meg erröl a témáról vele: https://cba.fro.at/388983)

Ausztriában sokat vitatott kérdés, hogy felkészítsék-e a szülők gyermekeiket az óvoda és az iskola nyelvére, tehát a második nyelvre. Amikor frissen Bécsbe érkeztünk, és a fiamnak – aki akkor még nem beszélt németül – kerestem óvodát, az egyik óvónő azt ajánlotta, hogy beszéljek a fiammal németül, hogy hamarabb megtanulja. Abban a pillanatban tudtam, hogy ebbe az óvodába be sem teszem többé a lábam. Mert ez volt a legrosszabb tanács, amit valaha hallottam. A családon belüli kommunikáció akkor normális, ha az anyanyelven/anyanyelveken zajlik. A gyermek személyhez köti a nyelveket, és ha az anyja hirtelen nekiáll vele másik nyelven kommunikálni, az teljesen kibillentheti a gyermeket az egyensúlyából, és a családon belüli kommunikációt mindenképpen rossz irányba fogja vinni. A második nyelvet nem otthon kell elsajátítatni a gyermeknek, hanem az óvodában, iskolában. Még akkor is, ha ez plusz feladatot ró az intézményre, és ebből nem szabad engedni.

Fontos azt is tudomásul venni, hogy a nyelvi fejlődés nem elszigetelten zajlik, hanem a szociális és emocionális fejlődéssel párhuzamosan és interaktívan. A többnyelvű gyermekek helyzetükből fakadóan sok változásnak vannak egyszerre kitéve, így ne csodálkozzunk azon, ha nehezen viselik. Ha egy gyermek óvodát vált, szülők válnak el, nagyszülők távoznak az életükből, az már önmagában kihat a nyelvi fejlődésre, nem kell oda második nyelv és országváltás ahhoz, hogy az anyanyelvi fejlődés megtorpanjon, hiszen olyan érzésekkel találkoznak, amelyeket életükben először próbálnak megfogalmazni még maguknak is, nemhogy a külvilágnak. Ilyen esetben nem ritka az időszakos dadogás, a kommunikáció teljes hiánya (szelektív mutizmus), az egyik nyelv elhagyása sem.

Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a jobb, az osztrák ovi, vagy a magyar ovi. Egyértelmű válaszom nincsen, mert sok szempont van, amelyet figyelembe kell venni a döntésnél, és még több kérdés, amelyet fel kell tenni magunknak – ezeket igyekeztem a következőkben összeszedni:

-- Mi a cél? Az anyanyelv erősítése, mert valamilyen oknál fogva a gyermek anyanyelvi fejlődése nem a kívánt tempóban halad? (Ez esetben jobb lehet a magyar ovi.) Vagy a német nyelv elsajátítása, hogy majd az iskolakezdés könnyebb legyen? (Ez esetben jobb lehet a német nyelvű ovi.)
-- Milyen az otthoni nyelvi környezet? Egynyelvű, csak magyar? (Ez esetben jobb lehet a német nyelvű ovi, mert otthon erős az anyanyelv támogatása.) Vagy kétnyelvű, német és magyar? (Ez esetben nagyjából mindegy, ráadásul vannak már kétnyelvű ovik is Bécsben.)
-- Milyen a gyermek habitusa, hogyan viselkedik idegen nyelvű környezetben? Visszahúzódó? Visszahúzódó, de nem a nyelv miatt, hanem az idegen környezet miatt? Minden helyzetben feltalálja magát? Könnyen barátkozik?

Az óvoda elsősorban a szülőtől való elszakadást jelenti a gyermekek számára, és sokszor összekeverjük az e felett érzett „traumát” az idegen nyelv miatti „traumával”, amelyet alapvetően mi élünk át a kiköltözéssel és a külföldi munkavállalással, és mi féltjük azután ettől a gyermekeinket is.

A gyermekek az én ovimban akkor is sírnak az első napokban egy hosszabb-rövidebb szünet után, ha beszélnek már németül, és akkor is sírnak, ha már nagycsoportosok, és nem most kezdték. És vannak gyerekek, akik egyik esetben sem sírnak, hanem simán besétálnak, és vagy leülnek játszani a többiekkel, vagy csak figyelnek egy sarokból. A gyermek habitusától függ ugyanis, hogy nehéz-e az elszakadás a szülőtől, és nagyon ritkán van arról szó, hogy „anya, én ezt a nyelvet nem értem, vigyél haza, légy szíves”. Ha a gyermek sír reggel az oviban, az természetes dolog, mert nehéz az elszakadás, és elmúlik, ha már magabiztosabban tudja kezelni a helyzetet. A sírás miatt tehát ne hozzunk döntést egyik óvoda ellen sem.

-- Szorongó a gyermek? Ha fontos neki, hogy minden helyzetben megfeleljen, akkor a német nyelvű óvodát javaslom, hogy az iskoláskorra biztosan elsajátítsa a németet. Az iskolakezdés magától is stresszes az új környezet és az új kihívások miatt, legalább a nyelvvel ne nehezítsük a gyermek helyzetét.

-- Melyik óvoda melletti döntés hoz nyugalmat a család életébe? Mert annak semmi értelme, hogy ragaszkodunk a magyar ovihoz, noha a város túlsó felén van, és mindenki úszik a stresszben. Egyik választás sem rossz ugyanis. A rossz az, ha hozunk egy döntést, és aztán az senkinek sem tetszik.

-- Függ a gyermek anyanyelvi fejlődésének a ritmusától.

Ha a gyermek nyelvi fejlődése akadályozott valamilyen formában, akkor én mindenképpen az anyanyelvi ovit javasolom.

Ha a gyermek beszédfejlődése megkésett, de csak kommunikációs okokból (keveset beszélnek és játszanak vele otthon; sok időt tölt technikai eszközökkel foglalkozva, úgymint TV, okostelefon, tablet & Co.; vagy csak egyszerűen lassúbb a tempója), akkor nem szükséges anyanyelvi oviba küldeni, sokkal fontosabb otthon segíteni az anyanyelvi beszédfejlődés megindulását, és járhat nyugodtan német nyelvű oviba, mert a második nyelv ez esetben nem fogja akadályozni az anyanyelvi beszédfejlődést.

Ha a gyermek nyelvi fejlődése nem akadályozott, akkor nem hozhatunk rossz döntést, akármelyik ovit is választjuk. Ha az anyanyelvit, akkor majd az iskolában tanul meg cca. fél év alatt németül. Ha a német nyelvűt, akkor elég, ha az otthoni környezet anyanyelvi, az viszont legyen erős sok közös családi programmal, sok beszélgetéssel, sok olvasással.

-- Végezetül: Milyen az óvó néni? Én ezt tartom a legfontosabb szempontnak a döntéshozatalban. Ha a gyermek elsőre elfogadja, és jól „szót értenek” egymással, beszélhet akár szuahéliül is, ott kell hagyni nála a gyermeket. Ha mindenki, szülő és gyermek is úgy érzi, hogy ez oké, akkor azt az óvodát kell választani. Manapság annyi forrásból tájékozódunk, hogy éppen a legfontosabb marad ki: az ösztönös választás. Pedig az anyai ösztön ritkán téved.

Dr. Molnár Szilvia, logopédus

E-mail: szilvia.szmolnar@gmail.com

Blog: http://logopedusbecsben.blogspot.co.at/