Nehéz róla olvasni, könnyeket csal a szemembe minden erről szóló cikk vagy fotósorozat. Nekem, akinek megadatott, hogy három egészséges gyermeket hozzak a világra, és ezt a világ természetes rendjének veszem, újra és újra emlékeztetnem kell magam, hogy vannak anyák, akik ha találkoznak is a gyermekükkel, hangját nem hallhatják, felnőni nem láthatják. A halva születés egy olyan tragédia, amiről beszélni kell, bár megérteni lehetetlen.
Forrás: Gyönyörű fotókkal búcsúzott halva született kislányától egy kaliforniai pár
Simone Strobl, egy welsi születésű egyetemi tanárnő szintén egy ilyen tragédia elszenvedője. Fiával a lányom a Bienenhausba járt, már ott is csodáltam a nyugalmat és tiszteletteljes szeretetet, amivel fiát vette körül. Azóta néha-néha összefutunk a városban, játszótéren, és elmeséli, milyen szépen fejlődik az ő gyermeke is. Aztán egyszercsak meglátom a fényképét a helyi lapban, és egy nagyon szomorú történetet hozzá. Simone két gyermekét is elvesztette már. Johann volt a másik fia, őt a 11. terhességi hét végén veszítette el. Florentine lányát a 24. terhességi héten hozta holtan világra. 495 g volt. Öt grammal kevesebb, hogy hivatalosan is embernek számítson.
"Nekünk ők az első perctől kezdve a gyermekeink voltak. Florentine olyan eleven volt, hogy már a 15. héten éreztem. A születése után úgy hagytuk ott a kórházat, hogy se papírt nem kaptunk, se gyermekünk nem volt, semmi, ami bizonyította volna, hogy ő valaha létezett" - meséli a 41 éves anyuka. Ezért megalapította a Pusteblume (Gyermekláncfű) egyesületet és egy önsegítő csoportot indított a hozzájuk hasonló tragédiát elszenvedő szülőknek.
A halva született csecsemőkkel (németül "Sternenkinder") való hivatali eljárás sem könnyítette meg a gyászmunkát. Sok szülőnek meg sem említették, hogy eltemethetik halva született gyermeküket. Sőt még anyasági szabadság sem jár nekik. S olyan és hasonló megjegyzések, mint "hisz még nem is volt igazi gyerek", vagy "ezzel az első három hónapban is számolni lehet", vagy "hisz olyan fiatalok vagytok még" csak nehezítette a feldolgozást, elfogadást. "Aki nem veszített még el egyetlen gyermeket sem, el sem tudja képzelni, milyen az, amikor a gyermeked nemhogy emberszámba nem veszik, de klinikai hulladékként kezelik", mondja Strobl.
Strobl iniciatívájának köszönhetően viszont most már Welsben (és más városokban is) van egy emlékhely, ahol a halva született gyermekektől lehet elbúcsúzni.
Ausztriában több ezer nőt érint ez a tragédia. Welsben például 2013-ban 300 nő vetélt el és 18 hozta holtan világra a gyermekét. A korán elhunyt gyermekek, akik súlya 500 g alatt van, hivatalosan nem számítottak embernek. Nevet kapni sem jogosultak. Olyan, mintha nem is léteztek volna. De egy új parlamenti döntés értelmében a szülők igenis anyakönyveztethetik a gyermeket, és ezt Simone Strobl, Anita Ogris és az általuk összegyűjtött 3100 aláírás tette lehetővé. Egy friss törvény értelmében a szülők igenis adhatnak nevet gyermeküknek, mégha 500 g alatti is a súlya, és anyakönyveztethetik - ha szeretnék. A petíció elindítói bíznak abban, hogy a törvényt visszamenőlegesen is érvényesítik, a németországi minta alapján.
A Pusteblume egyesület minden gyermekklinikára Ausztriában önkéntesen küld kis puha takarókat, pici sapkákat és rugdalódzókat a halva született gyermekek részére.
Az önsegítő csoportfoglalkozást, melyre Simonenak is szüksége lett volna, ő maga indította útjára, "Ein Hauch von Leben" (Egy kis élet) néven, hogy segíthessen más hasonló cipőben járó szülőknek kibeszélni magukból a tragédiát és ezáltal elősegíteni az öngyógyító folyamatot. Minden hónap első hétfőjén 19.30-tól tartják foglalkozásaikat Welsben a Frauengesundheitszentrum-ban (PGA) (Kaiser Josef-Platz 52, 4600 Wels), németül. Előzetes bejelentkezés nem szükséges.
Simone Strobl-t 2015-ben a Welser Fraunpreis-zal tüntették ki sokoldalú elkötelezettségéért (cikk itt).
A "The Lancet" brit orvosi folyóirat szerint 2011-ben a világon 2,6 millió baba jött holtan a világra. Globális problémáról van szó tehát - az oka a halva születésnek nem tisztázott. Az ENSZ is próbál ellene tenni, és igyekszik 2030-ra csökkenteni, sőt teljesen eliminálni ezt a szörnyű és elhanyagolt tragédia sorozatot.
Addig pedig beszéljünk róla. Sokat. Sokszor. Ne szégyeljük, ne féljünk tőle, ne féljünk segítséget keresni, vagy egy ölelést adni. Szomorú dolog ez. A halál úgy egyáltalán. De az életünk része. S ha gyerekeinknek szeretnénk elmagyarázni a számunkra is érthetetlent, Shone Innes könyve Az élet olyan mint a szél címmel és Agócs Írisz kedves illusztrációival társunk lehet ebben.
Források és további cikkek:
http://www.thelancet.com/series/stillbirth
http://www.thelancet.com/series/ending-preventable-stillbirths
Verein Pusteblume: http://www.verein-pusteblume.at/
http://mobil.nachrichten.at/oberoesterreich/Die-Wuerde-der-totgeborenen-Kinder;art4,1545198
