// Ne-felejts táncolni - magyar néptánc, gyerekeknek is
2017. május 26. írta: Cserve

// Ne-felejts táncolni - magyar néptánc, gyerekeknek is

A Ne-felejts gyermek- és felnőtt néptánccsoport célja, hogy összehozza a Linzben és környékén élő táncosokat, táncolni vágyókat. Táncházakat szerveznek, májusban a linzi néptánccsoport mellett vendégül látták a bécsi és grazi barátaikat is. Felnőttek és gyermekek egyaránt lelkesen mutattak be táncokat különböző magyar tájegységekről.

"A kis Ne-felejts néptánccsoportnak 2014. november 30-án volt az első táncpróbája. Jelenleg a legkisebb táncosunk éppen 3 éves, a legnagyobb 7 éves. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az itt élő magyar gyerekek ne felejtsék el, hogy honnan származnak, megismerkedjenek saját nemzeti és kultúrális hagyományaikkal a néptánc segítségével. Nemcsak a néptánc fontos, hanem a különböző népi játékok és népi dalok megismerése is.

nemzeti_unnep_a_felso_ausztriai_magyaroknal_2.jpgKép forrása: https://www.petofiprogram.hu/hirek/eljen-magyar-szabadsag-eljen-az-ohaza-felso-ausztriai-magyaroknak-orok-ervenyu-ohajuk

Szeptember és június között kétszer egy hónapban (fellépés előtt minden héten) tartanak próbát, szombatonként délután a linzi Szt. Antal plébánián (4020 Linz, Salzburger Straße 24.)

Ne-felejts egy hagyományőrző néptánc csoport (18+)

A csoport 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy különbözö magyar tájegységek táncait felelevenitjük, bíztositva ezáltal fennmaradásukat a jövő generácioi számára.

marton_arpad_neptancsoport_1_linz.jpg

Képeket, videót meg lehet nézni a Ne-felejts Facebook oldalán

Gyertek, táncoljatok velünk!

További kérdésekre e-mailen szívesen válaszolok,

Alex Cseres

(alex.cseres@gmail.com)"

A bejegyzés trackback címe:

https://welsimanohaz.blog.hu/api/trackback/id/tr812542147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.