{ Erdőovi  }
2016. szeptember 29. írta: Cserve

{ Erdőovi }

Van egy olyan óvoda, ahol a gyerek folyamatosan friss levegőn van, ahol nincsenek előre elkészített műanyag játékok, hanem ő maga készíti őket, találja ki őket, és ahol mégis van a napjának egy menete, rutinja, ahol dalokat tanul, fest, eszik, játszik és nincs a négy fal közé „bezárva“. És ezt pedagógusi felügyelettel és több más gyerekkel együtt. Nem, ez nem egy tündérmese. Ez az erdőovi.

1954-ben alapították az első ilyen óvodát Dániában. Azóta Németországban 1500 körül van a számuk és Ausztriában is van vagy 20 már.

image.jpgWelsben is van egy. Vagyis Wels mellett kicsivel Gunskirchen irányába. Waldkindergruppe Naturkinder. Szeptembertől júliusig van „nyitva“, pont mint a rendes óvodák. Gyerekeket először 2,5 éves koruktól vesznek fel, mert egy bizonyos pszichológiai érettségre van szükségük a gyerekeknek, hogy az egész délelőttöt az erdőben tudják tölteni. A szülők az erdő szélén elbúcsúznak a gyerekecskétől, akik aztán az óvónénivel, vagy ahogy inkább ők hívják magukat, a kísérőikkel együtt becsattognak az erdőbe, ballagnak, beszélgetnek. Ott aztán a kis házukban lepakolják a cuccaikat, kis hátizsákjukból előveszik a kis tízóraijukat, esznek, isznak. Aztán kimennek a házikó mellé, elé, mögé, ahol egy saját maguk által készített játszótér is van, és hely futni, játszani, szaladni, van indián sátor, és egy farönk a közös énekléshez. A gyereket mindig az időjárásnak megfelelően kell öltöztetni, hisz tényleg az egész délelőttöt a szabadban töltik. Aztán összepakolnak, visszaballagnak és apu/anyu hazaviszi őket.

Ha megfelelő az idő, akkor abban az erdőben vannak. Nem megfelelő idő csak igazán extrém esetekben van: ha -10 fok alá csökken a hőmérséklet, viharjelzés van, vihar és villámlás, akkor Gunskirchenben (Kirchengasse 14) van egy termük, ahol a „szörnyű időket“ átvészelik.

Pedagógusaik fontosnak tartják a kommunikációt szülők és pedagógusok közt. Rendszeresen tartanak a szülővel konzultációt, de a szülő is kérheti természetesen.

És hogy miért mennek az erdőbe?

Az ő hozzáállásuk szerint a természetben minden jelen van, amire egy gyereknek (embernek) az egészséges és természetes fejlődéséhez szüksége lehet. Az egyértelmű és egyszerű hozzáállásuk a természethez azt erősíti, hogy nem különös és különleges dolog a természetben kinn lenni, hanem mi emberek igenis a természet körforgásának is a részei vagyunk, az élet folyamatának és fejlődésének egy darabkája.

Mivel kevés előre elkészített játékuk van – mert milyen kevés dolog tud elég lenni a boldogsághoz -, ezért a gyerekek fantáziája és kreativitása edződik, hogy feltalálják magukat abban a környezetben. Ezáltal persze kooperációs képességük és konfliktus kezelésük is fejlesztve van, pedagógus felügyelettel. Érzékeiket is folyamatosan tudatosan is megszólítják, az illatok, a színek, az anyagok amikkel dolgoznak, miközben arra már nem is figyelnek, hogy csiripelnek a madarak, miközben ők fára másznak, vagy fúj a szél, mikor épp egy bogarat figyelnek meg.

 Az erdőovi előnyei egy csokorban:

  • Fejlődik a kreativitásuk és fantáziájuk a nem-előre-elkészített játék közben
  • Az önfeledt játék a szabadban erősíti az immunrendszerüket
  • A terep egyenetlensége és változatossága erősíti az izmaikat és a motorikus fejlődésüket
  • A természetben teljes, minden érzékükre ható tanulás zajlik
  • A szeretetteljes hozzáállás a természethez megalapozza a környezetükre való felelősségteljes odafigyelést

Mivel nincs igazi ajtajuk, nyílt napjuk sincs már. Az év bármely szakaszában beíratható a gyerek. Fel kell venni a kapcsolatot a vezetővel, Elisabeth Brennerrel, megbeszélni egy „Schnupperstunde“-t (egy napot, amikor elmehetünk és „beleszagolhatunk“ az erdőovi életébe) és ő ott tovább meséli napjaik menetét, és esetlegesen a felvételi kritériumokat.

Egy nagyon izgalmas „intézmény“, tele jó kedvvel és természetességel. A hátránya, hogy csak délelőttös, és hogy tömegközlekedéssel nem megoldható a gyerek oda- s hazaszállítása. Viszont cserébe sok minden mást kap a gyerek.

**Gyerekirodalom ajánló: Egy frissen megjelent erdőoviról szóló könyv jelent meg Nils zeigt dir den Waldkindergarten címmel (2016, neuDENKEN Media UG). Itt belelapozhattok.

A welsi erdőovi elérhetőség:

Elisabeth Brenner

Waldkindergruppe Naturkinder

Marktplatz 22, 4625 Offenhausen

+4369910081067

naturkinder@hotmail.com

 http://waldkindergruppe-naturkinder.jimdo.com/

Térkép és útleírás:

B1-es úton Salzburg irányba, a "Wirt am Berg" fogadó mellett tovább és a következő két lámpánál tovább egyenesen. Egy kilométer után egy zöld parasztgazdaság van, a távolban pedig látszik a "Fliesen Felbermair" cég telepe. A parasztházzal szemben van az út a Sonnenlandheimhoz (Pfadfinderheim). Ott kell BALRA kanyarodni, ahol egy zöld tábla mutatja, hogy "Sportplatz" jobbra. A Gärtnerstrasse hosszabbítása igazából be az erdő felé. Ezen az úton kb 450m múlva jobbra van egy táblácska "Waldkindergruppe" felirattal. Ott lehet parkolni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://welsimanohaz.blog.hu/api/trackback/id/tr8311751919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.